Babákkal a Parlamentbe
Vannak, akik már egész fiatalon, kicsi korukban bejutnak a parlamentbe. Igaz, az anyukájuk karján ülve, vagy a hordozóba bugyolálva mindez nem nehéz. De ha egy cukiság-szavazást rendeznénk, szerintem több cikluson keresztül bent is maradnak. :)
Viszonylag friss hír, és a parlamenti babák történetében az egyik legizgalmasabb egyben, hogy egy izlandi képviselőnő, Unnur Brá Konráðsdóttir, a parlament pódiumán állva szoptatta hat hetes kislányát, miközben egy törvényjavaslatot vitatott meg a többi képviselővel.
Az izlandi társadalom nagyon lazán veszi a nyilvános helyen szoptatás kérdését, de a parlamentben most először fordult elő ilyen. A képviselőnő elmondása szerint nem számított arra, hogy fel kell szólalnia, de amikor az általa benyújtott javaslattal kapcsolatban foglalt állást egy másik képviselő, reagálnia kellett arra. Így vagy otthagyja sírni a félig éhes babát egy másik képviselő kezében, vagy viszi magával. Ez utóbbi történt. A három gyermekes képviselőnő szerint az anyaság is egy feladat, amit el kell látni, és néha egyszerűen „meg kell tenned, amit meg kell tenned”.
Szemlátomást az anyai ösztönök egyszerűen átvehetik az irányítást. De így a jó!
Spanyolország, vétel!
Egy spanyol képviselőnő, Carolina Bascansa, öt hónapos kisfiát, Diego-t vitte magával a parlamentbe. Kapott is ezért hideget és meleget, mert a konzervatív politikusok szerint politikai célokat szolgált a gyermek jelenléte. Ráadásul arra hivatkoztak, hogy egyrészt nem megengedett, hogy egy nem megválasztott személy átlépje a kamara küszöbét, másrészt a parlament épületében van óvoda.
Bascansa minisztersége alatt az irodában szoptatott és ott hagyta a gyermeket, de akkor meg háromóránként szünetet kellett tartani. A képviselőnő továbbá arra hivatkozott, hogy ha egy anyának a gyermekére kell vigyáznia, akkor arra mindenhol vigyáznia kell. A feminista szervezetek erre elkezdték azt kifogásolni, hogy a képviselőnő ezzel csak fenntartja és megerősíti azt a nézetet, hogy csak a nők dolga vigyázni a gyerekekre.
Mennyi zagyvaságot lehet belekeverni ebbe a gyönyörű kapcsolatba, ami anya és gyermeke között természetesen kialakul! Pedig nincs ezen túl sok gondolkodni való, ha ott a helye, ott a helye.
Brüsszel-Strasbourg, jelentkezz!
Az olasz képviselőnő, Licia Ronzulli először Strasbourgba vitte magával kislányát, Vittoria-t. A leányzó azóta már nagyobbacska lett és egyre aktívabb, ha anyukájával megy a „dolgozóba”. Míg a mama az üzeneteket nézi, ő átfésüli a papírokat. Csak hogy minden a helyén legyen. :)
Ronzulli kihasználta az Európai Parlament családbarát szabályozását és a kezdetektől fogva magával vitte gyermekét. Azóta cselekedete példaképpé vált, bár elmondása szerint ennek annak idején semmi politikai üzenete nem szándékozott lenni. Ő egyszerűen szoptatós anyuka volt és muszáj volt magával vinni a babát. De hozzátette, hogy sok anyukának az ilyen lehetőség nem adatik meg, ezért ezen dolgozni kell.
Hiszen elvégre nem az ördög jobb keze akarja betenni a lábát. Valamit csak lehet tenni!
Szerintem dolgoztassák ki az anyukákkal a megoldást. Valószínűleg nagyon gyorsan elkészülne egy javaslat, ami semelyik céget, vagy intézményt nem döntené romba, csak elégedettebb, motiváltabb szülőket és mosolygósabb gyerekeket eredményezne.
Addig is mosolyogjunk mi ezeken a képeken! Moms and babies for President! :)
Források és képek: Reuters, dailymail.co.uk, theguardian.com, independent.co.uk
Köszönjük a látogatást! Ha tetszik a blog, lájkolj minket a Facebook-on is! A megosztásnak is nagyon örülünk persze.
Utazz velünk tovább:
Gyermeknap a maják földjén és a Selyemúton
Hogyan cseperednek a gyerekek a világ legboldogabb országában?
Gyereknap (volt) az ellentétek országában
Nem kell megenni a polipot. Mellesleg más állatot se.
Könyvajánló – Robert Merle: A Gyermekkirály
Szamuráj-csákó és ponty-sárkány - Gyereknap Japánban és Dél-Koreában
Latin gyereknap a gyerekkatonák vidékén - Kolumbia és Mexikó