Majdnem másfél éve, hogy előszedtük itthon a DVD-k közül a Szeleburdi család c. filmet, és megmutattuk a gyerekünknek. Nagyon retro, nagyon sok benne a gomba frizura, a trapéz nadrág és a régi bútor, de imádom!

Nem csak azért, mert az egyes jelenetekben olyan lakásbelsőket lehet látni, amelyek között én is felnőttem, és visszarepít a film a gyerekkoromba, hanem azért is, mert a századik megnézés után is hangosan bírok nevetni az apuka figuráján, Faragó Ferencen.

Nyakigláb, szemüveges biológus ő, három gyerek apja, aki épp a doktori disszertációját írja a csigákról, amit ha kiadnak „a németek” (értsd: egy német kiadó), és azért sok pénzt kap, akkor vesznek egy kertes házat és végre elköltözhetnek a kétszobás, belvárosi lakásból.

Faragó Ferenc minden este munka után még nekiül, hogy az írógépén pötyögjön, míg a gyerekek a kihúzott asztalnál pingpongoznak mellette, de rögtön felugrik a munka mellől, ha kiszökik a papagáj a kalitkából, vagy ha az elveszett hörcsögöket kell megkeresni. A hátán cipel haza egy íróasztalt, a gyerekekkel együtt húzza ki a plafonig érő „fikusz elasztikusz-t, magyarul gumifát” a parkba, hogy több legyen a hely a lakásban, majd vonszolja vissza ugyanazt esőben-viharban, mikor az anyuka megsajnálja a növényt, hisz az „nem tehet arról, hogy akkorára nőtt”. Oroszlánként üvölt, ha vissza kell kiabálni a befolyásos Belviziéknek a szomszédba egy vita alkalmával, és természetes, hogy visszautasítja a nagyszülők ajánlatát, hogy azok elvigyék a legnagyobb fiút magukhoz lakni, amíg megoldódik a lakás kérdés. Megmenti az ablakban rekedt szomszéd kislányt, átsegíti a saját lakásukba egy vasalódeszka segítségével, mindezt több emelet magasban. És mikor már az ő idegei sem bírják tovább a szeleburdi életvitelt és azt, hogy „minden eltűnik ebben a rohadt lakásban”, akkor felemeli ugyan a hangját, viszont ha üres lakásba ér haza, hiányolja és keresi az „alkotói légkört”, a három gyerekét és azok barátait.

Nagyon jó figura az övé, hiszen valamely tulajdonságával, vagy cselekedetével sokan tudnak azonosulni, vagy sokunknak jut eszébe egy olyan férfi a családból, aki a maga módján egy kicsit Faragó Ferenc.

Apák napjára készülve próbáltam verseket, idézeteket keresni, hátha valahol valaki megmondta már röviden, tömören az okosat az apákkal kapcsolatban. De valahogy mindig ugyanazokra a sablonokra bukkanok: fáradt arccal hazaér apa a munkából, könnycsepp a szemében, hogy gyermeke már be tudja kötni a cipőjét, nem panaszkodik sosem és csak azokra gondol, akik otthon vannak, míg ő gürcöl a munkahelyén. Főleg lányos apák kapcsán sok az olyan írás, mely arról szól, hogy „felnőttem, igen, köszi apa mindent, de most már mennem kell...”, vagy fiúgyermekek esetében, hogy „ő tanított becsületre, tisztességre, őszintének lenni” stb.

Szegény férfiak és apák! Tényleg csak ennyit lehet írni róluk? Tényleg csak azt lehet kiemelni, amin lehet egy jót hüppögni?

Hol vannak a partiarc-apukák, akik fiatal korukban elmentek zenélni egy lagziba, aztán a buli olyan jól sikerült, hogy a nagymama hétfő délben a postást kérdezte meg, hogy nem látta-e a fiúkat? Hol vannak azok, akik első gyermeküket várva a várandós feleségüknek zseblámpával szednek éjjel cseresznyét a „kívánós” időszakban? Hol vannak azok az apukák, akik hét leánygyermeküket és azok anyját védelmezendő, kardot tartottak a háború idején az eresz alatt, mert sose lehet tudni... Vagy akik fűvel benőtt árkokban kajtatnak, ha úton hazafelé a kisfiuk csapágygolyókkal megrakott vödrének füle leszakad egy szerelőműhelybeli látogatás után? Akik „sánta tyúkot” imitálnak, ha a konyhafőnöknő levágja a baromfiudvar kedvencét, aminek következtében végül senki nem eszi meg a rántott húst? Akik egy fél könyvtárat elolvasnak életük során, közben pedig megszerelik a pótkerekes bicajt, akik két programozás között verset írnak, majd elvágják a köldökzsinórt és feladják az újszülöttekre az első pelust, vagy akik diszkótermet csinálnak a nappaliból? Hol vannak, akik megtanítanak forrasztani, cimbalmon játszani, autót szerelni, parkettázni, olvasni, tapétázni, krumplit rakni, disznót ölni, okos telefont okosan nyomkodni, táncolni, kolbászt tölteni, vitorlát felhúzni, horgászni... és még sorolhatnánk?

Hol vannak azok a történetek, melyek nem arról szólnak, hogy hogyan folyik el az apák bokros teendői között az élet, hanem arról, hogy hogyan élnek ők - és mi: velük, általuk, mellettük?

Apák napja alkalmából nem szipogni akarunk, nem megríkatni, hanem ünnepelni!

Hiszen megannyi arc, megannyi karakter, megannyi Faragó Ferenc vesz minket körül, akik tényleg megérdemlik, hogy ne csak egy napig legyen övék a főszerep, hanem századszorra is hangosan nevessünk azon, hogy itt vannak közöttünk.

Te hogyan ünnepled meg június 17-én, a magyarországi Apák napján a TE Faragó Ferencedet?

További érdekességekért látogass el a Facebook-oldalunkra!