Családok a Fehér Házban
Az Egyesült Államok országháza az évszázadok során együtt lélegzett az amerikai néppel. Aki ott lakhat, azt maga a történelem veszi körül és ő maga is annak részesévé válik, hiszen alakít egy kicsit a Ház történetén. Volt, aki átépíttetett, volt, aki műkincseket gyűjtött, és valaki azzal írt történelmet, hogy a pónilovát szuszakolta be a Fehér Ház liftjébe.
A Fehér Ház Történelmi Egyesületének feljegyzéseiből kiderül, mi minden történt még a legifjabb lakókkal, akik apukájuk munkája folytán tudhatták otthonuknak a Fehér Házat. A Gyerekek a Fehér Házban poszt után lássuk, hogy zajlott az elnöki családok élete.
Tad Lincoln hét éves volt, mikor apja, Abraham Lincoln elnök lett. Tad a polgárháború ideje alatt élt a Házban, így legtöbbször háborúsat játszott. A Házat védő katonákat sokszor arról faggatta, hogy milyen érzés a háborúban harcolni. Még egy egyenruhát is kapott gyerekméretben. Apja elhalmozta szeretetével, még azt is elnézte neki, mikor egyszerre szólaltatta meg a Ház összes hívócsengőjét. Megbeszéléseket is apja öléből hallgathatott végig, vagy az irodában alhatott, míg Lincoln be nem fejezte a munkát.
Quentin Roosevelt öt testvérével 1901-től 1909-ig élt a Fehér Házban. Apja Theodore Roosevelt volt. Négy évesen költözött be és testvéreivel együtt imádta az állatokat. Tartottak kutyát, macskát, kígyót és még mosómedvét is. Volt egy papagájuk is „Eli Yale”, valamint egy pónijuk „Algonquin”. Egy nap Quentin testvére, Archie beteg volt és Quentin fel akarta vidítani. Gondolt egy nagyot és a lift segítségével felvitte a pónilovat Archie szobájába. Archie persze örült. Állítólag Roosevelt azt mondta, hogy kétli, hogy bármely másik család jobban élvezte volna a Fehér Házat, mint ők.
Mikor John F. Kennedy családjával 1961-ben beköltözött, két kicsi gyerekük volt. Caroline négy éves volt, John Jr. pedig még kisbaba. Quentin óta nem is éltek ilyen kicsi gyerekek a Házban. Caroline az általános iskolát is a Fehér Házban kezdte. Anyja egy osztálytermet rendeztetett be a harmadik emeletre, ahová tíz kis barátjával együtt járt. Nem őt vitte az iskolabusz az iskolába, hanem a többi gyereket hozták a Fehér Házba.
Ha tetszik a blog, kövess minket a Facebook-on is!
A kis John Kennedy sokat játszott az elnöki asztal alatt, azt mondta, az az ő házikója. Kalandos lehetett, hiszen a bútoron még egy kis titkos ajtó is volt. Az érdekesség kedvéért eláruljuk, hogy az asztalt Viktória királynő ajándékozta Ruttherford Hayes elnöknek 1879-ben és az angol felfedező hajó a Resolute („eltökélt”) ácsolatából készült.
Amy Carter harmadikos volt, mikor szüleivel a Fehér Házba kötözött. Két idősebb fivére már feleségeikkel laktak a Házban. Amynek a hátsó kertben építettek a fákra egy házikót, ide vonulhatott vissza, ha egyedül szeretett volna játszani.
És milyen történetek kerültek még elő az elnöki palántákról a közelebbi múltból?
Caroline Kennedy és öccse Macaroni nevű pónijukkal lovagoltak a Fehér Ház gyepén, vagy épp megfürödtek a szökőkútban.
A Bush ikrek, Jenna és Barbara rögtön a beiktatás után elkezdték élvezni a Ház lehetőségeit. A ceremónia utáni napokban összeült volna a család, de a vacsorakor sehol nem lelték a lányokat. Az egyik felszolgáló mondta, hogy a lányok letelefonáltak a konyhára, hogy a bowling pályánál szeretnék elfogyasztania szendvicseiket. „A bowling pályánál! Csírájában elfojtottuk az ilyen próbálkozásokat és együtt ettünk” – jegyezte fel Barbara Bush.
Fényképes bizonyíték van arra, hogy Sasha Obama ijesztgetéssel egybekötött bújócskát tervelt ki apja számára, aki épp az irodában dolgozott. Az ilyenfajta otthoni csínnyel kapcsolatban csak arra kell vigyázni, nehogy a kedves édesapa a piros gombra tenyereljen ijedtében.
Elnöki feljegyzésekből kiderül, hogy az elnököt és családját mindenféle kényelem megilleti, hogy a szülők a legfontosabb dolgokra tartogathassák energiájukat. Julie Nixon, Nixon elnök lánya, így írt a család életéről: Az elnök elszigeteltsége nem annyira az ő választása mint inkább a környezet adottsága. A felszolgálók, az őrök, az ott dolgozók igyekszenek munkájukkal megkímélni az elnököt. Ezért minden kérését igyekeznek azonnal teljesíteni, bármekkora dologról is legyen szó. Ezáltal a családja is hasonlóképpen elszigetelődik a külvilágtól.
Nancy Reagan által is valósabb képet kapunk a házbéli életről. Körülbelül egy hónappal a beköltözésük után megkapták az első számlát az ételfogyasztásról. „Nekünk senki nem mondta, hogy az elnöknek és feleségének minden étkezést kiszámláznak, de még a tisztítót, a fogkrémet és a tisztálkodási szereket is. ˙(...) Minden este, amikor fürödni mentem, egy szobalány bejött és elvitte kitisztítani a ruháimat. Az ágyat mindig megvetették nekünk. Öt perccel azután, hogy Ronnie hazaért és felakasztotta az öltönyét, a ruhadarab eltűnt a szekrényből, hogy kitisztítsák, lekeféljék”.
Nem csoda, hogy több elnök szerint a Fehér Ház egy „pompás börtön” (Truman), „a legjobb vendégház” (Ford), vagy éppen „egy nyolc csillagos szálloda” (Reagan).
Források és képek: whitehousehistory.org, eastwingrules.blogspot.co.at, dailymail.co.uk, townandcountrymag.com, npg.si.edu, edition.cnn.com
A Fehér Ház sorozat kapcsolódó cikkei:
Köszönjük a látogatást! Ha tetszik a blog, kövess minket a Facebook-on is! A megosztásnak is nagyon örülünk persze.
Utazz velünk tovább:
Ahol a férfi az úr a háznál - Gyereknap Tunéziában
Hogyan lesz egy bahamai óvodai körjátékból világsláger?
Az ország, ahol a krampuszokat kirúgták szögletre
Szerencsések a magyar gyerekek
Az iskola, ahol könyvből tanulják meg a gyerekek, hogyan néz ki egy fa
Húsz meglepő iskolai érdekesség a Föld körül
Pénzkereseti lehetőség 8 éves kor alatt - avagy kilenc fogtündér hagyomány a nagyvilágból