2017. jan 12.

Ahol a férfi az úr a háznál - Gyereknap Tunéziában

írta: Tanczer Viki
Ahol a férfi az úr a háznál - Gyereknap Tunéziában

Télből nyárba vándorlunk ismét: ezen a héten Afrikába megyünk, még pedig Tunéziába. Itt gyereknaposok a gyerekek január 11-én.

Tunézia Afrika egyik legészakibb országa, Algéria, Líbia és a Földközi-tenger határolja. Változatos a földrajza is, mert az ország területére benyúlik az Atlasz-hegység keleti vonulata és a Szahara északi része is. A mediterrán éghajlat miatt mondjuk túl meleg van ahhoz, hogy hegyvidéki havon tudjanak szánkózni a tunéziai gyerekek, de ha nincs hó, megteszi a homok is. A Szahara remek lehetőséget ad a homokródlizásra, feltéve, ha a homok megfelelő állagú és nem süpped bele a szánkó. Illetve pálmalevél.

49_tunezia_szanko.jpg

Forrás: Jean-Pierre Rossie

Tunézia az arab világ egyik legfejlettebb országa és az egyetlen demokrácia ebben a régióban. Számos nemzetközi szövetség tagja és szoros kapcsolatokat ápol Európával is, egykori francia gyarmat lévén főleg Franciaországgal valamint Olaszországgal. A fejlettségi szint persze relatív, a nyugati államokhoz képest bőven van mit behoznia ennek az országnak. De számos forrásban lehet olvasni arról, hogy pl. a nők körében egyre nő az iskolázottak és az egyetemet végzettek száma, valamint hogy egyre többen vállalnak közülük munkát a család ellátása mellett is.

Sok tunéziai gyerek az „Arab tavasz” idején (2010/2011) kirobbant tüntetéssorozatnak és forradalmi hullámnak köszönhetően megtapasztalta(-ja) az emigrációt. Sok család próbál(t) meg Európába szökni és ott új életet kezdeni. Mondani sem kell, hogy a menekülttáborokban töltött idő sem a tanulásnak, sem a gyerekek egészséges fejlődésének nem kedvez. Másként fogalmazva, ezek a gyerekek alapvető jogaiktól vannak megfosztva. Sajnos nincs ez másképp azokkal a menekült családokkal sem, akiket Tunézia fogad be a szomszédos államokból.

49_tunezia.jpg

 

De lássuk, miként nevelkednek Tunéziában a gyerekek.

Az ország hivatalos nyelve a standard arab, bár otthon a gyerekek a tunéziai arabot tanulják meg először. A gyarmati behatásoknál fogva a francia is elterjedt pl. az oktatásban (a középiskolában a természettudományokat franciául tanítják), bár nem hivatalos nyelv. A gyerekek nagy része az iszlám kultúrában nő fel, de a vallásszabadságot az alkotmány védi, így engedve teret a szabad gondolkodásnak és véleménynek. Érdekes, hogy az alkotmány egyetlen embernek szabályozza a vallását, mégpedig a miniszterelnöknek. Ő az ország hagyományai szerint mindenképp muszlim kell hogy legyen.

A tunéziai családok életében a család és a rokonság összetart(oz)ása elsődleges fontosságú. Mindenki felelős a másikért, a testvérek egymásért, a fiatalok az idősekért. A gyermekek anyagilag is támogatják szüleiket, sőt esetleg a nagyszülőket is, köszönetképpen az ő általuk hozott áldozatokért.

Ha tetszik a blog, kövess minket a Facebook-on is!

A férfi számít a családfenntartónak, míg a nő a gyermekekért és a család ellátásáért felelős. Lehetséges olyan is, bár tömegesen nem jellemző, hogy az asszonyok is pénzt keresnek, de mivel nem ők a családfenntartók, azt csinálnak a csekélyke keresetükkel, amit akarnak. A fiúgyermekek fölérendelt helyzetben vannak a leányokhoz képest. Az apa távollétében ők, vagy esetleg az apa fivére veszik át a vezető szerepet. A fiúk és lányok egyaránt járnak iskolába és jellemzően a lányok képezik magukat tovább.

Minden muszlim apától származó gyermek automatikusan az iszlám egyház tagja lesz. A vallási nevelés az apák dolga, a gyerekekkel 9-11 éves koruk körül ismertetik meg a vallás alapjait.

A kisfiúkat szabadabban nevelik mint a kislányokat, akiket kora gyermekkoruktól kezdve a későbbi családi szerepükre készítenek fel. Így a lányok kamaszkorukra sokkal többet tudnak a család ellátásáról mint nyugati társaik, viszont összehasonlítva azokkal sokkal naivabbak és tapasztalatlanabbak a társas kapcsolatok terén.

49_tunezia2.jpg

Érdekes, hogy válás esetén mindkét szülőt a gyermek felügyeletére kötelezik, de vannak olyan jogok, melyeket csak az apa gyakorolhat. Például az apa határozza meg a gyermek lakhelyét. Így a gyermek csak az apa írásos beleegyezésével hagyhatja el az országot. Ha az elvált apa a gyermeket erőszakkal magához veszi, esetleg megszökteti, az nem minősül emberrablásnak, hiszen az apa a szülői jogait gyakorolta. Az anya joga felnevelni a gyereket, de minden gyermeket érintő jogi kérdésben az apa dönt.

A törvénykezés minden törekvése ellenére Tunézia társadalma erősen patriarchális volt és marad is valószínűleg. Mivel minden férfi egy „apajelölt”, még a fiatal fiúkat is megilleti a férfiaknak járó általános tisztelet. Hozzá kell azonban tenni, hogy a tunéziai férfiakat még így is kevesebb jog illeti meg mint más arab vagy afrikai országban élő társaikat. Például nem tilthatják meg, hogy a feleségeik dolgozzanak, a feleségek férjeik beleegyezése nélkül is beadhatnak válókeresetet, vagy például a nők itt egyedül is utazhatnak.

Európai nő fejével gondolkodva ez még így is fojtogató és behatárolt létformának tűnik, ahonnan menekülne az ember. Érdekes, hogy ez más kultúrában viszont működő felállást eredményez.

Ezúton is meleg üdvözletünket küldjük a mediterrán Tunéziába. Cserébe ezúttal kérnénk egy kis napsütést!

 

 

Források és képek: wikipedia.org, tunisia-love.com, unhcr.org, wellbeing.com.au, Jean-Pierre Rossie: North African and Saharan Children’s Games of Skill

 

Köszönjük a látogatást! Ha tetszik a blog, kövess minket a Facebook-on is! A megosztásnak is nagyon örülünk persze.

Utazz velünk tovább:

Hogyan lesz egy bahamai óvodai körjátékból világsláger?

Mérnökök a monszun idején

Az ország, ahol a krampuszokat kirúgták szögletre

Szerencsések a magyar gyerekek

Az iskola, ahol könyvből tanulják meg a gyerekek, hogyan néz ki egy fa

Húsz meglepő iskolai érdekesség a Föld körül

Pénzkereseti lehetőség 8 éves kor alatt - avagy kilenc fogtündér hagyomány a nagyvilágból

A „Szivárvány nemzet” gyereknapja

Babákkal a Parlamentbe

Szólj hozzá