2016. nov 15.

Húsz meglepő iskolai érdekesség a Föld körül

írta: Tanczer Viki
Húsz meglepő iskolai érdekesség a Föld körül

Iskolába általában senki sem szeret(ett) járni. A tanulás engem se mindig kötött le teljesen, de a szünetek közötti bandázás, a viták, vagy a balhék és más egyéb történések izgalmassá tették az iskolás időszakot.

Nem kevésbé volt érdekes, ha az ember arról hallott, hogy más országokban hogyan tanulnak a velünk egykorú fiatalok. Például, hogy Angliában kilencre járnak a gyerekek. Ilyenkor elmorfondíroztunk ezen egy kicsit, aztán leharaptuk a kifli csücskét, és ment minden tovább.

Van pedig ezen kívül sok más érdekesség is a nagyvilágban. Úgyhogy húzzuk közelebb a kiflis zacskót!

1. A több mint hatvan éves múltra visszatekintő ausztrál Rádió iskola (School of the Air) rádióközvetítéseken keresztül adja át a tananyagot olyan gyerekeknek, akik nagyon távoli vidékeken élnek. Persze a rádiót mára már felváltotta az internet. A gyerekek évente 3-4 alkalommal személyesen is találkoznak az osztálytársaikkal, ilyenkor egy-egy hetet töltenek együtt. Ez a módszer mérések szerint egyébként legalább annyira eredményes, mint a hagyományos iskolai oktatás, ha nem eredményesebb.

2. A világ legnagyobb iskolája Indiában található. City Montessori School-nak hívják és több mint 50.000 diák jár ide.

39_city_montessori_school.jpg

3. A legtöbb házi feladatot a kínai gyerekek kapják. Átlagosan 14 órát töltenek egy héten annak megírásával.

4. Pakisztánban nincs törvénybe iktatva a gyerekek ingyenes oktatása és csak öt és kilenc éves kor között kötelező iskolába járni.

5. A nyári szünet Chile-ben december közepétől március elejéig tart. Így a gyerekeknek majd három hónapig nem kell menniük iskolába.

6. Franciaország az az ország, ahol a legrövidebb az iskolai év és ahol legtovább tart az oktatás az iskolai napokon.

7. Arról már mi is írtunk, hogy Németországban a gyerekek egy cukorsüveget kapnak az első iskolai napon. Izgalmas lehet ezt a ceruzával, tollakkal, füzetekkel, édességgel megtöltött ajándékot bontogatni a frissensült iskolásoknak.

31_zuckertute.jpg

8. A kanadai gyerekek sok tantárgyat angolul és franciául is tanulnak.

9. Brazíliában fontos dolog a közös étkezés, ezért az oktatás reggel 7-kor kezdődik. Így a gyerekek ebédidőben haza tudnak menni a szüleikhez, és együtt tud ebédelni a család.

10. Hollandiában a gyerekek a negyedik születésnapjukon kezdik az iskolát, így mindig új arc érkezik az osztályba.

11. A világ legrégibb bentlakásos iskolája Angliában található. A King’s School, Canterbury-t 1567-ben alapították.

39_kings.jpg

12. Mindegy, hogy szeptember 1-je hétvégére, vagy ünnepnapra esik, Oroszországban az oktatás mindig ezen a napon kezdődik.

13. A világ legkisebb iskolája a Torinóban van. Itt mindössze egy diák tanul.

14. Finnországban, a világ egyik legjobb oktatási rendszerrel rendelkező országában kezdik legkésőbb a gyerekek az iskolát. Az ottani elsősök hét évesen veszik hátukra az iskolatáskát először.

15. Iránban a kisfiúk és a kislányok külön osztályba járnak, egészen az egyetemi évekig. Sem osztálytársaik, sem tanáraik sem lehetnek az ellenkező nem képviselői.

16. Kenyában nem kötelező iskolába menniük a gyerekeknek. Becsületükre legyen mondva, mindezek ellenére a legtöbbjük jár iskolába.

17. Az áradások okán Banglades-ben több mint 100 hajóiskolát állítottak fel. Ezeknek az úszó intézmények mindegyikében van internet, könyvtár és napenergiával működnek.

18. Amerikában él a világ legidősebb tanára. A New Jersey-ben élő Agnes Zhelesnik már 102 éves, és az iskolában csak „nagyinak” szólítják.

19. Az izlandi iskolák egyik különálló tantárgya a kötés.

20. A tibeti Phumachangtang általános iskolája a legmagasabban fekvő iskola. Itt a diákok 5.373 méteren szívják a jó levegőt. Erről az iskoláról a következő posztban számolunk be részletesebben.

39_tibet.jpg

 

Mondhatjuk ezek után, hogy unalmas az iskola? :)

 

Források és képek: bitrebels.com, dailymotion.com, dailymail.co.uk, telegraph.co.uk, Deutsche Fotothek

 

Köszönjük a látogatást! Ha tetszik a blog, lájkolj minket a Facebook-on is! A megosztásnak is nagyon örülünk persze.

 

Utazz velünk tovább:

Pénzkereseti lehetőség 8 éves kor alatt - avagy kilenc fogtündér hagyomány a nagyvilágból

A „Szivárvány nemzet” gyereknapja

Babákkal a Parlamentbe

A lányos fiúk országa: Számoa

Gyermeknap a maják földjén és a Selyemúton

Gyereknap Németországban

Gyereknap a Himalájában

Hogyan cseperednek a gyerekek a világ legboldogabb országában?

Gyereknap (volt) az ellentétek országában

Nem kell megenni a polipot. Mellesleg más állatot se.

Könyvajánló – Robert Merle: A Gyermekkirály

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

érdekes iskola egyveleg