A múltkori fürdetős videók (itt és itt) óta folyamatosan a tisztálkodás körében kutakodtam és ennek kapcsán adta magát a szobatisztaság, a szobatisztaságra nevelés témája is. Hiszen elég csak arra gondolni, hogy mit csinálnak vajon azok a népek, ahol mindig hideg van és bebugyolálva tartják a gyerekeket, vagy azokra, ahol nagyon meleg van és folyton magas a páratartalom. Biztos van különbség a pelenka használatban – gondoltam én.

Aztán ahogy kutattam, egyre másra kerültek elő olyan történetek, hogy például felnőtt japán nők is használnak pelenkát, hogy így időt takarítsanak meg a munkahelyükön, vagy hogy egyre több angol iskolásnál probléma, hogy még 5-6 évesen is pelussal járnak iskolába. Csak az övükén nem állatos, hanem skateboard-os minták vannak...

Na, hát hasonló témákról lesz itt most szó, a fókuszban a kisgyerekek állnak majd. Csak az jöjjön, aki bírja!

Ha a szobatisztaságra nevelés felszínét elkezdi kapargatni az ember, nagyon hamar az ürítés-kommunikáció (angolul elimination communication) berkeiben találja magát. A téma zászlóvivője többek között Ingrid Bauer, aki sokat utazott Afrikában és Indiában és arra lett figyelmes, hogy ezekben az országokban sok anyuka pelenka nélkül hordozza kisbabáját. Mégis elvétve találkozott olyan esettel, hogy azok összekoszolták volna szüleik ruháját.

Az európai vagy észak-amerikai kultúrában nevelkedett embernek, ahol az eldobható pelenka az elterjedt, mindez nem szokás, nem természetes. Viszont más kultúrákban még a pelenka gondolatáig sem jutnak el a szülők. Hiszen miért is szoktatnák rá a gyerekeket arra, hogy koszos pelusban ücsörögjenek órákon át, mikor jobb tiszta és száraz fenékkel. A felnőtt ember sem teszi, ráadásul két-három éven belül meg kell győzni a kisgyerekeket arról, hogy jobb a régi rendszer ellenkezője, azaz ha bilire, vagy WC-re ülnek. Ráadásul ezek a családok a pelenkamentes lét előnyeit is élvezik: nem költenek vagyonokat éveken át pelenkára, nem terhelik a környezetet sem eldobható pelenkákkal, sem a textilpelenka mosásával. Nincs pelenkakiütés, húgyúti fertőzés, sem pelenkacsere-vita, vagy a macera a bilire szoktatással.

Mindaz, ami más kultúrákban természetes, abból a nyugati világban mozgalom nőhet ki. Így van ez a pelusmentes gyerekneveléssel is. Lássuk, mivel próbálkoznak tudatosan azok, amit mások zsigerből űznek?

Röviden összefoglalva: a szülők megpróbálják kifigyelni, hogy milyen rendszerességgel és mikor (evés, alvás után stb.) végzi a dolgát a poronty. Az időzítés mellett fontos megtanulni a jeleket is, amikkel a baba kommunikálja, hogy pisilni vagy kakilni fog. Tulajdonképpen logikus, hogy ahogy az éhséget, vagy az álmosságot is ki tudjuk olvasni a testbeszédből, a hasi folyamatoknak is vannak jeleik. De hát ha a pelussal mindig a biztos oldalon áll az ember, nem kell ezekre figyelni, így nem is vesszük észre őket soha. Pedig vannak ilyenek is (bár gyereke válogatja): nyugtalanság, forgolódás, mormogás/hangadás, abbahagyja a tevékenységet a kicsi, homlok ráncol, felébred stb. Egy idő után az intuíció is segít, hogy ráérezzen a gyermek gondozója, mikor kell résen lenni a bilivel vagy a kisgyereket guggoló pozícióban WC fölé tartani. Aztán amikor sikerül az időzítés és a gyerekkel jókor a jó helyen lenni, a pisiléskor vagy a kakiláskor „sss” vagy „ssz” hangot ad ki a szülő. Később aztán a gyerek a testtartásból és a hangokból már tudni fogja, hogy alkalma van üríteni.

Ennyit az elméletről elnagyolt lépésekben. A sikerhez aztán már „csak” rengeteg türelemre, időre és kitartásra van szükség. És pont erről híres a nyugati világ, hogy mindezzel rendelkezik. :)

Nézzük meg hát, hogy a fenti taktikát részben vagy egészben alkalmazó kultúrákban hogyan lesznek szobatiszták a gyerekek! (Ahogy máskor is, itt is kiemeljük, hogy teljesen általánosítani nem lehet, hiszen kisebb országokon belül is nagy különbségek lehetnek.)

Kína

A kínai gyerekek nagyon kevés alkalommal hordanak pelenkát. Születésük után már próbálkoznak a szülők azzal, hogy kifigyelve a baba szokásait, őt a WC fölé tartsák, ha a szükség úgy kívánja.Nyilvános helyen sok gyerek kaidangku-t visel, azaz egy alul nyitott rugdalózó szerű nadrágot, ami lehetővé teszi, hogy bármikor, bárhol dolgukat végezzék.

Bár egyes városokban ez nem mindig járja, mert esetenként kötelező az egy évnél fiatalabb babákra (játszótéren, játszóházban stb.) pelenkát adni. Egyre több szülő alkalmaz hibrid megoldást is: nappal gyakran cserélik a textilpelust és bilivel is próbálkoznak, éjszakára pedig eldobható pelenkát kap a kicsi.

 India

Az egyik forrás írója így számol be arról, miként fogadta USA-ban élő barátnőjét és annak két hónapos babáját a bangalor-i nagymama egy hazalátogatás alkalmával: „A fiad nem fog pelenkát viselni az én házamban!”. De a baráti vizitek alkalmával is sokszor hallották: „Vedd le szegényről azt a pelenkát!”. Így hamar rászoktak arra, hogy kifürkésszék a gyerek jelzéseit és egy degeszre pakolt pelenkás táska helyett csak egy kis bilit vigyenek magukkal. Azon túl, hogy Indiában nincs kultúrája az eldobható pelenkának, hiszen nagyon meleg és párás a klíma, az ország több mint egymilliárd lakosának komoly csatornázási és környezeti gondokat is jelentene, ha a sok ember egyszer csak átállna az eldobható pelenkára.

Kelet-Afrika

Pár évtizede figyelték meg, hogy a kelet-afrikai Digo törzs tagjai már újszülött kortól tisztaságra szoktatják a gyerekeket. Mivel az anyukák és a babák sokáig állandó fizikai kontaktusban vannak, az anyukák egy idő után pontosan tudják és érzik, mikor kell ürítenie a babáknak. Ekkor eltolják testüktől a gyermeküket és susogó hangot adnak, míg az dolgát végzi. Ha megvolt a produkció, a baba szeretgetést, ennivalót, dicséretet kap. Ilyen módon szokja meg, hogy a susogó hangra ürítsen. Így ezek a gyerekek sokszor már fél éves korukra szobatiszták lesznek.

Közel-Kelet

Izraelben figyelték meg a biliztetés következő taktikáját. A gyerekeket egy sorba ültetik és akinek sikerül használni a bilit, jutalmat kap, akinek nem, az nem. A gyerekek állítólag hamar megértik, hogy mit kell tenni a jutalomért, így hamar rákapnak a bilizésre. Valahogy így festhet a dolog:

Mi lehet az oka, hogy ennyire különféleképpen állunk a szobatisztaság témájához és ennyiféle megoldás létezik?

A legfőbb ok az, hogy kultúránként eltérő, hogy miként viszonyulnak az emberek a gyerekek ürítéséhez, ürülékéhez. Megfigyelések szerint Kenyában és Balin például nem tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, ha bekakil, vagy bepisil a baba, vagy ha a produktum a ruhán vagy a padlón landol. Egyes afrikai törzseknél például az anya a lába szárába törli a baba fenekét és azt takarítja le levelekkel vagy fűcsomóval. Az „eltakarítást” sok helyen tehát a szülői lét részeként kezelik.

Azok a kultúrák, ahol pelenkamentesen nevelgetik a gyerekeket, a felnőttek elnézőbbek akkor is, ha a kisgyerekek nyilvános helyen végzik dolgukat. Ez a szülők dolgát is nagyban megkönnyíti. Kínában a gyerekek bárhol, bármikor elvégezhetik a dolgukat. Hasonlóan ehhez, Óceániában sem nagyon zavarja az embereket, ha egy kisgyerek nyilvános helyen könnyít magán, feltéve ha azt nem a négy fal között teszi.

A nyugati világ ezzel szemben nem annyira toleráns, ha az utcán pisil vagy kakil egy kisgyerek, de néha még egy peluscserét sem kockáztat meg az ember mások jelenlétében. Feltehetően ezért van sok helyen a női és férfi mosdók mellett pelenkázó is kialakítva.

De egy közös pont minden irányzatban van: akárhogy is lesz szobatiszta egy kisgyerek, a szülők és a környezet türelmére és kitartására mindenképp szükség van. És nem árt persze egy jó adag humorérzék sem.

Források és képek: indiatogether.org, naturalchild.org, csmonitor.com, parentingscience.com, everydaylife.globalpost.com, mom.me

 Köszönjük a látogatást! Ha tetszik a blog, lájkolj minket a Facebook-on is!

További érdekes cikkek:

Az evőpálcika használata – Mikor és hogyan tanulják meg az ázsiai gyerekek az evőpálcika használatát?

Kisbaba fürdetés francia módra - Sonia Rochel újszülött gondozó által

„Nem úgy fürdik mint a cica...” - Fürdetés a Föld körül

A színek ausztrál csodagyereke: Aelita Andre

Mit esznek a gyerekek Brazíliában?