2017. nov 06.

Világpolgár a gyerekem - Jó ez neki?

írta: Tanczer Viki
Világpolgár a gyerekem - Jó ez neki?

Nemrégiben érdekes multi-kulti szituációba keveredtünk egy külföldi játszótéren.

Épp hintáztunk, amikor egy másik kisgyerek is odajött, hogy most már ő is szeretne sorra kerülni. Kislányunknak esze ágában nem volt leszállni, és átadni a másiknak a helyet. Ekkor részemről kisebb rábeszélés következett magyar nyelven, aztán németre váltottam, hogy a várakozó kisgyerek is értse, hogy nem sokára ő következik. Közben megérkezett annak nagyobb testvére, aki szintén a játékszabályokat magyarázta el a kisebbnek. A mondandó java részét nem értettem, de néha felbukkant egy-egy szépen kiejtett, nyelvtanilag korrekt német mondat a beszédében. Aztán hallgatta, hogy mi mit beszélünk a magunk nyelvén, majd megkérdezte, honnan jöttünk. Mondtam, hogy mi magyarok vagyunk. „És te?” – tettem fel a kérdést. „Én félig szlovák vagyok, félig pakisztáni” – mosolygott ő.

15-20 éve még leesett volna az átlagember álla egy ilyen válasz miatt, mostanra viszont már sokkal ritkábban kapjuk fel a fejünket a hasonló esetekben. Különösebb statisztikai vizsgálat nélkül megállapítható ugyanis, hogy egyre több gyermek nő fel kevert kultúrájú közegben, legyen az egy multikulturális család, vagy egyszerűen csak a szülei hazáján kívül. Ennek a fajta kalandos életútnak nagyon sok hozadéka van egy ember számára, bár vannak árnyoldalai is.

A többkultúrájú neveltetés előnyei és hátrányai

Ha valaki kevert kultúrájú családban vagy környezetben nő fel, adja magát az előny, hogy eleve szélesebb látókörrel, tágabb világképpel fog rendelkezni az illető. Érti, hogy bizonyos szituációkat több szempontból is lehet szemlélni, értékelni, és ami például az egyik fél számára magától értetődik és természetes, az egy másik fél számára a megbotránkoztató, sértő, vicces stb. kategóriába eshet.

Aki így nő fel, a különféle élethelyzeteket megtapasztalva, könnyebben alkalmazkodik egy új környezetben az ott kialakult szokásokhoz, normákhoz, életvitelekhez, hamarabb ráérez arra, hogy mi illő, mi nem, milyen viselkedés zavaró, vagy épp mi az, ami elvárt. Az ilyen készségekre pedig akár akkor is szükség lehet, ha pl. egy  új munkahely, vagy egy új iskola kultúrájához kell hozzászokni.

Ha ezt még egy többnyelvű nevelés is megkoronázza, akkor az végképp utat nyit sokféle lehetőséghez.

76_hands-1950985_1280.jpg

Többkultúrájú gyerekként felnőve viszont számos nehézséggel is szembe találhatja magát az ember.

Nehéz lehet például olyan kérdésekben eligazodni, mint politika, hazaszeretet, vagy közösségi, kulturális értékek. Az ilyen gyerekek és felnőttek sokszor nehezen adnak választ arra a kérdésre, hogy „Hol van az otthonod?” vagy hogy „Honnan jöttél?”.

Kihívást jelenthet, ha újra kulturálisan egyöntetű környezetben találják magukat, ahol az emberek nem annyira nyitottak a külvilág iránt. Ugyanis hiába tudják elmesélni, hogy „Képzeld, nálunk ezt úgy csinálják, hogy...”, vagy hogy „Ezt az ételt ebben és ebben az országban így és így ettem már” stb. ez a tudás feleslegessé válhat, az ilyenféle fellépés és történetmesélés sértőnek, fennhéjazónak tűnhet. Pedig hát mit tehet arról valaki, ha sokféle dologról tud mesélni, mert sok mindent látott és tapasztalt?

Az egyöntetűség, az ön-fókuszáltság, a kulturálisan tarka benyomások hiánya önmagában véve is kevesebb meglepetést tartogat. Márpedig ha valaki ahhoz szokott hozzá gyerekként, hogy lépten-nyomon valami érdekességbe botlik, vélhetően később is erre lesz igénye. A multikulturális környezetet megszokva az egyszínűségben megtalálni az apró örömöket komoly próbatételt jelenthet.

Ha szülőhazájukon kívül nőnek fel gyerekek, általában nem rendelkeznek olyan mély tudással annak szokásaival, hagyományaival, karakterjegyeivel kapcsolatban sem. Jellemző, hogy sok esetben az adott kultúra humora az, illetve az emberek humorérzéke az, melyet nem tudják elsőre értelmezni, ha pl. a család visszaköltözik a szülők országába.

A gyerekkori országváltások nyilvánvalóan a gyerekkori barátságokat is megbonyolítják. Vannak gyerekek, és ez főleg a lányokra jellemzőbb, akik nem alakítanak ki olyan mély barátságokat, mert tudják, hogy aztán úgyis el kell válni. Érdekes azonban az is, hogy némely gyerekek emiatt közvetlenebbek lehetnek az átlagnál, hamar mély barátságok kialakítására törekednek, mert tudják, hogy nekik nincs egy gyerekkornyi idejük arra, hogy igazi barátnak nevezhessenek valakit. Elvégre ki tudja, mikor költözik újra a család?

76_father-656734_1280.jpg

A leghétköznapibb kihívások

Hogy ez az egzotikus életforma a maga nehézségeivel megfoghatóbbá váljon, a The Telegraph cikkéből hozunk példákat.

Egy huszonéves, angol és francia szülőktől származó, Szingapúrban született és Thaiföldön felnövő fiatal lánnyal, Blandine-nel készített interjú során csokorba szedték, hogy többkultúrájú gyerekként mik voltak azok a helyzetek, kérdések, vagy kihívások melyekhez az évek során hozzá kellett szoknia.

„Honnan jöttél?” és „Te mit szoktál otthon csinálni?”

Ha valakinek a szülei különböző országokból származnak, bizony sokszor hosszú magyarázkodásba fulladhat a válasz. Mert itt a kérdés utalhat arra, hogy honnan jöttek az illető szülei, milyen nemzetiségű valaki, hol lakott eddig stb. Nem könnyű eldönteni, hogy egy útlevél hivatalosságával praktikusabb válaszolni, vagy az érzelmekre hallgatva azt elárulni, hol érzi igazán otthon magát az ember.

A cikkben szereplő lány elmondása szerint azon túl, hogy meghatározza, hogy hol van számára ez a hely, arra a kérdésre is nehéz választ adnia, hogy mit szokott ’otthon’ csinálni. Ha ugyanis az igazságnak azt az oldalát emeli ki, hogy a medence mellett szokta tölteni az időt, hétvégente vendéglőbe járnak, vagy most ezt és ezt az országot fedezi fel a szüleivel épp, akkor azzal sokak ellenszenvét vívhatja ki és sznobnak tarthatják. Ezért bizonyos dolgokról inkább hallgat és olyanokat említ meg, melyekhez a beszélgetőtársa is kapcsolódni tud a saját élményein keresztül.

Furcsa kiejtés, váratlan kérdések

Ha egy gyerek a szülei révén több nyelvet sajátított el, különféle országok tévécsatornáit nézte és sokszor érintkezett külföldi emberekkel, jó eséllyel az a beszédén is érezhető. Furcsa kiejtéssel ejti a szavakat, vagy esetleg a szavak és nyelvek összekeverése miatt válik valaki a játszótér csodabogarává.

Egy többkultúrájú gyerek hozzá kell, hogy szokjon a vicces kérdésekhez is. A Telegraph cikkében szereplő lány olyanokat említ, mint pl. „Thaiföldön elefánton járnak iskolába a gyerekek?”, vagy „Ahhoz képest, hogy Thaiföldön nőttél fel, elég jól beszélsz angolul”.  „Hát persze, mert angol vagyok” – mondja erre ő.

Nyaralás, kapcsolatok, barátságok

Ha valakinek a rokonsága nem a szomszéd településen, hanem a szomszédos kontinensen él, bizony nehézkes lehet eldönteni, hogy hol töltse a család az éves nyaralást. Gyerekként talán még egyszerűbb a helyzet, mert az embert bepakolják a repülőbe, aztán indul az utazás. De felnőttként szétszakító érzés, hogy az éves szabadság során mennyi rokont és barátot kellene felkeresni, és nem jut mindenre idő.

Korábban már említettük, hogy a többkultúrájú gyerekek sokszor nagyobb sebességre kapcsolnak, ha mélyebb barátságokat akarnak kialakítani, mert többször megtapasztalják meg azt, hogy egyik vagy másik barátjuk egy másik országba költözik. Így szoknak hozzá ahhoz is, hogy a kapcsolatok ápolására távmegoldásokat kell igénybe venni. Szerencsére a technika ebben is nagyon nagy segítséget jelent. Az az ismeretség pedig, amely az ilyen nagy távolságokat is áthidalja, igazi barátságok alapja lehet.

A soha nem csituló utazási kedv

Ha valakinek megadatott az, hogy külföldön gyerekeskedhetett, megismerve sokféle embert, életformát, történelmet stb., ez annyira beivódik az ember elméjébe, hogy felnőtt élete során is a kalandvágy lesz az egyik motiváció, ha az iskolai tanulmányok, a munkavállalás, vagy a szabadság tervezéséről van szó. Az ember minden lehetőségben azt keresi majd, hogy hogyan utazhat el olyan helyre, ahol korábban még nem járt. Az ilyen emberek felnőttként csodálkoznak csak igazán rá arra, hogy valakik képesek egész életükben egy helyen lakni. Nem tudják, milyen az, ha az ember a szülővárosában nő fel, ott, vagy annak közelében éli a felnőtt életét is és számára teljesen rendben van, hogy soha nem tapasztalt meg más életformát.

Útlevél, pénz és beutazási rendelkezések

A többszörös állampolgárságú emberek a különböző útleveleikkel könnyedén utazgathatnak az országok között. De sokszor nehéz észben tartani, hogy melyik útlevelet kell eltenni és milyen beutazási rendelkezések, változások vannak éppen érvényben, ha az ember vissza is szeretne utazni abba az országba, ahonnan elindult, vagy ahol éppen él.

Utazások másik fontos kelléke a készpénz. Mindegy, hogy a világ melyik országában él valaki, az ottani pénznemhez, annak értékéhez fog hozzászokni. Külföldön mindent erre számít át, hogy érzékelje a dolgok értékét. Az állandó fejszámolás viszont sok energiába telik. Ha valaki egy olcsónak számító országban él sokáig, akkor némely országban nevetségesen drágának tűnik az élet. Főleg, ha azon az áron tapasztalja meg mindezt valaki, hogy nem lehet kevés pénzből egy nagy ebédet csapni, vagy esetleg évente csak kétszer futja mozibelépőre.

Kultúrák között felnőni nagyszerű dolog lehet, hiszen ki ne álmodna arról, hogy a gyerekkorát föld körüli utazgatások tarkítják, és rengeteg mindent ki lehet próbálni, meg lehet tapasztalni. Habár az identitás, a hovatartozás kérdése, a gyökértelenség érzése, a megállapodni képtelenség túlbonyolíthatja a szálakat és ennek a felnőtt életre is kihatásai lehetnek.

Viszont legalább ennyire értékes, ha valaki az utolsó pocsolyáig ismeri a gyerekkora utcáit, ha minden szeglethez egy emlék köti és komplett regényt tudna írni az őt körülvevő emberekről, rokonokról, barátokról. Hiszen világutazásra menni az után is lehet, hogy gyökeret eresztett az ember.

 

Források és képek: wikipedia.org, telegraph.co.uk, pixabay.com

Mentés

Mentés

Szólj hozzá

család nagyvilág nevelés világpolgár harmadik kultúrájú gyerekek