2017. aug 29.

8 tipp, hogy élmény legyen az első iskolai nap

írta: Tanczer Viki
8 tipp, hogy élmény legyen az első iskolai nap

A tanévnyitó hagyományokat bemutató poszt végén ígértem, hogy érkezik majd a folytatás is arról, hogy hogyan lehet emlékezetessé tenni az első iskolai napot.

Igazából nem is arról van szó, hogy örök emléket akar az ember a gyerekének, amit még majd felnőtt korában is emleget a szeptember kapcsán, hanem hogy segítsen neki átlendülni a nyári szünetből az őszi hétköznapokba. Hogy megkönnyítse az átmenetet a lazulásból az intézményes igavonásba. Jó esetben csak emiatt hallatszik nyafogást a gyerekes háztartásokban a becsengetés napján, de ha ezt még esetleg egy jól időzített borongós-esős nap is fűszerezi, akkor még a felnőttnek is jól jöhet egy különlegesen, vidáman indított reggel, vagy néhány kedves útravaló.

A parents.com nagyon jó tippeket ad, hogy miként lehet feldobni az első iskolai napot, néha kicsit ugyan „áámerikai”, de hát most a parti hangulatra utazunk, nem hivatalos évnyitóra készülünk. :) Szóval lássuk, hogy mit tehetünk a kellemes iskolakezdés érdekében?

Tízórai különleges csomagolásban

Az első tízórai például kreatív köntöst kaphat. Használhatunk nyomtatható matricákat, melyeket fel lehet ragasztani a dobozos üdítőre. Az alma, vagy az édesség is kaphat egy kis masnit, valamint a szendvics csomagolását is egyedivé lehet tenni egy matricával. Az iskolaév első napján végül is miért ne lehetne színvonalasabban szervírozni az uzsonnát. És ha nem is fogjuk teleragasztgatni az uzsonnás batyut mindenféle „a mami szeret téged” matricával, már egy vidám szalvétával is sikereket érhetünk el.

74_reggeli.jpg

Első nap a suliban fotó kiegészítésekkel

Az Egyesült államokban nagy hagyománya van az első iskolanapi fényképeknek. Vagyis a gyerekek  a következő osztályt jelző táblácskával  a kezükben pózolhatnak, mielőtt elindulnak otthonról. Ki lehet ezt egészíteni egy táblával arról, hogy mi a gyerek kedvenc színe, mi a kedvenc étele, a kedvenc dala, vagy melyik filmet szereti a legjobban. Ha évről évre megcsinálja ezt a fotózkodást a szülő, igazán eredeti fotóalbumnyi anyag állhat össze a ballagásig.

Hátizsák Tündér színre lép

Ahogy a fogtündér, a Mikulás, vagy a húsvéti nyuszi is éjszaka melóznak, az újonnan felbukkanó Hátizsák Tündér is csenhet egy-két apróságot az iskolások táskájába. Csak kint kell hagyni azt pl. az ajtó előtt, vagy a bejárati ajtónál és máris adott minden egy jó kis szülői meglepetés-csempész akcióhoz. Kulcstartó, ceruza, édesség, tarka füzet... végülis csak az ésszerű keretek szabnak határt annak, hogy mi kerüljön a táskába.

Utcai feliratok a suliba menet

Nagyobb volumenű meglepetés, de jó közösségformáló program lehet, ha egy környék szülei, vagy rokonok, barátok összefognak, és krétával kidekorálják az iskolába vezető utat. Vidám képek, vagy biztató feliratok biztosan jó kedvre derítik a gyerekeket az első reggelen. Csak a művelet előtt érdemes megnézni az időjárás előrejelzést, nehogy egy éjszakai eső elmossa a nagy művet. Alternatív verzió, hogy maguk az iskolások készítenek ilyen feliratokat a környéken lakó osztálytársaknak, vagy iskolás korú barátoknak.

74_utcadisz.jpg

Buszmegálló buli

Amerikában, ahol sok gyerek iskolabusszal jár és reggel a buszmegálló egy jó találkozási pontot jelent, kínálja magát a helyzet egy „buszmegálló bulira”. Miután a gyerekek felszálltak és elhajtottak, az ott maradó szülők beszélgethetnek és ismerkedhetnek egy reggeli termoszos kávé mellett. A cikk szerint ha a szülők elég bevállalósak, érkezhetnek korábban is a családok és akkor a gyerekek is részt vehetnek a reggeli buliban.

74_bus_stop_brunch.jpg

Ez az ötlet egy idilli kertváros kellemes, forgalomtól mentes, rózsakertes, gyerekbarát környékén meg is állna, de lássuk be, azért kevés buszmegállót alakítanak úgy ki, hogy kellemes legyen ott ácsorogni. Az alapötlet viszont mégiscsak szuper, hiszen a közeli játszóteret is ki lehet szemelni erre a célra, vagy pl. a lépcsőház belső terét. Időbeli rugalmassággal tervezve pedig akár a vakáció utolsó napja is alkalmas lehet pl. egy játszótéri bulira.

Vissza a suliba interjú

Kellemes beszélgetésre adhat alkalmat egy „Vissza a suliba interjú”, ráadásul évről évre gyűjthetjük így a gyerekekről az emlékeket. Kinyomtathatunk egy lapot az alábbi feliratokkal:

  • Ebben az évben azt várom a legjobban, hogy...
  • Az év végére azt szeretném elérni, hogy...
  • Szünidőben szeretnék...
  • A kedvenc könyvem...
  • Szeretnék minél többet megtudni a ...-ról
  • Ha felnövök ... szeretnék lenni
  • Az első napom a suliban .... volt

Ha már tud írni a gyermekünk, akkor meg lehet kérni, hogy ő töltse ki saját kézírásával a lapot, így az ákombákomok fejlődését is dokumentálhatjuk évről évre. Miután kitöltötte, tovább lehet kérdezgetni mindenféle kapcsolódó dolgokról, ezáltal beszélgetést kezdeményezve. De ha nincs is kedve kitölteni, megtehetjük az mi magunk az első iskolai nap reggelén, ezáltal is beszélgetésbe elegyedve a csimotával.

Éjszakai ajtódekoráció

Az első iskolai napot ahhoz lehet hasonlítani, mint mikor a focisták kifutnak a pályára. Legyünk hát a gyerekünk szurkolócsapata! Titkos, éjszakai hadművelet során készíthetünk a frissen iskolába indulóknak egy meglepetés ajtódíszítést, mellyel rögtön az ébredés után a nap hőseként ünnepelhetjük őket. Na jó, a konfettiket talán elhagyhatjuk és pomponos lányoknak sem kell beöltöznünk, de néhány lufi és szalag biztos vicces hatást eredményez. Itt csak azért kell rimánkodni, hogy nehogy a főhősnek éjjel ki kelljen menni pisilni...

74_ajto.jpg

Szülő-gyerek karkötő

Ha a gyerekünk aggódik az első iskolai nap miatt (és esetleg titokban bevalljuk magunknak, hogy nekünk is hosszú lesz a nap a gyerekek társasága nélkül), akkor készíthetünk anya/apa-gyerek karkötőket, vagy más apró ékszert, vagy „gondolatban veled vagyok”-ajándékot. Így emlékeztethetjük őket a nap folyamán, hogy gondolunk rájuk. Lehet költeni kis versikét is hozzá, a siker biztos nem marad el.

74_karkoto.jpg

Akármelyik tippet választanánk is a jeles nap megünneplése alkalmából, tulajdonképpen a lényeg az, hogy a gyerekek érezzék, hogy gondolva van rájuk, bátorítást kapjanak és a lehetőségek sokaságát lássák az iskolában és a tanulásban. Persze lehet, hogy valakinek nem olyan jó fej a tanár nénije, vagy nem kedveli az osztálytársait, de ha otthonról egy nagy adag törődés és támogatás kerül az iskolatáskába, máris előnyösebb pozícióból indul neki az új iskolai évnek.

 

A cikk eredetiben itt olvasható: 8 Fun First-Day-of-School Traditions

Kapcsolódó cikk: 8 tanévnyitó hagyomány a Föld körül

 

További népszerű posztok:

Újszülöttek pelenka nélkül? - 3 módszer a nagyvilágból

"Szőkék legelébb, aztán feketék" - Utazás a Salamon szigetekre

Szeretné, ha Öné lenne a világ legboldogabb gyereke? Akkor nevelje Holland módra!

 

Köszönjük a látogatást! Ha tetszik a blog, lájkolj minket a Facebook-on is! A megosztásnak is nagyon örülünk persze.

Mentés

Szólj hozzá

iskola tippek iskolakezdés USA